Sziasztok!
Az elmúlt hetekben az Alpha (
ennek a szövetségnek vagyunk a tagja) megváltozott. Mindez kezdődött a litvánok “átállásával”. A lengyel elnök ugyanis úgy tett, mintha ebbe belement volna, ezért a litvánok megtámadták az Alpha tagországnak számító Oroszországot.
Ezzel az Alpha mélyrepülésbe kezdett. Igaz elég hamar kiderült, hogy a litvánokat átverték, de több tagországgal is megromlott a kapcsolatuk emiatt, a bolgárokkal, és az oroszokkal is.
Ám ha csak “ennyi” történt volna, nem lennénk akkora bajban. A lengyel bébibumm beérni látszik, és ezt lassan a sebzésükben is látni.
A vitázó Alpha tagországok is persze a lengyeleknek és a ™-nek (a másik szövetség) kedvez.
Tehát nézzük, hogy is áll most az Alpha:
Litvánia
A belső ellentétek elcsitulása után, úgy fest Litvánia újra régi fényében ragyog. Békét kötöttek a polákokkal, így most a sebzésük nincs lekötve. Ennek megfelelően továbbra is tartani tudják a harmadik legértékesebb régiónak számító Latgataliát (eredetileg lett régió

, és elfoglalták mellé Gotalandot is a svédektől.
A szövetségben továbbra is jelentős szerepet tölt be, hiszen akár napi 100 milliós dmg-et is be tudnak vinni (és egy minibe akár 24 millát is...

ezt ma láthattuk

). Talán az egyetlen olyan európai Alpha tagország amiről biztosan állítható, hogy a következő napokban is állni fog.
Brazília
Továbbra is tartják Yucatan Peninsula high gyémánt régiót ami eredetileg Mexikóban található. Esti sebzésük jelentős, ekkor szoktak sokat segíteni a szövetségnek. Igazából távol vannak, így a ™ nem valószínű, hogy egyhamar megtámadja őket.
Argentína
Elfoglalták Ausztráliát, és így egy high gyémánt régióhoz is hozzá jutottak. Éjszaki sebzésük nekik is elég nagy, tegnap például nekik köszönhettük, hogy az egyik hajnali kört hoztuk. Kína ugyan közel van, de jelenleg elég valószínűtlen, hogy bárki is megtámadja őket.
Peru
Kis ország, de lelkesen szoktak mellettünk is ütni

Amikor a legutóbbi nagy országhozzáadások voltak akkor került be e-simre.
Portugália
Elveszítette Shannon (eredetileg ír) high vas régióját, és a spanyol régiókat is. Két hete nem volt háborújuk, mivel
békét kötöttek a spanyolokkal. Viszont így jelentős sebzéssel tudják segíteni a szövetségeseiket. Azonban így is bármikor eltörölhetik őket, a ™ és lengyel erőfölény miatt. Igaz a spanyolok éppen a lengyelek miatt léptek ki a ™-ből, és csatlakoztak a ™ kistestvérének számító Sygmához. Így kiszámíthatatlan mekkora segítséget is kapnának.
Bulgária
A régen még nagyhatalomnak számító bolgárokra mostanság igencsak rájár a rúd. Előbb a szerbek (szörpök) törölték fel velük a padlót, most pedig éppen a görögök teszik velük ugyanezt. Erejüket teljesen leköti a saját területeik megvédése, amit jelenleg kevés siker övez...
Indonézia
Sokáig ők és az oroszok szívatták a kínaiakat, és számítottak Ázsia uralkodóinak. Több gyarmatuk is volt, többek között Tajvant is elfoglalták. Azonban a kínaiak, és a lengyelek előretörésével, jelenleg ők is szopóágra kerültek. Elveszítették Sumatrát, ami high vas régió, és az e-sim egyik legértékesebb régiója (a ciki az egészben, hogy még a régi időkben tele lett pakolva q5-ös ds-el, és q5-ös kórházzal, így az eleste egy óriási fail..). Sajnos ezzel a kínaik teljesen lekötik az erejüket, és így éjszaka se tudnak senkinek se segíteni. Helyzetük nem túl rózsás, folyamatosan veszítik el a régiójaikat.
Oroszország
Amint a képen is látható, az oroszok nincsenek a térképen. A litván-lengyel összeborulás után előbb a litvánok támadták meg őket, ekkor még “nem volt baj”. Miután a lengyelek az összeborulásból kitáncoltak, és békét kötöttek a litvánokkal nekiestek az oroszoknak. Western Russia high grain régió eleste után mára, az összes ruszki régió polák kézre került. Felszabadulásukra nem sok esélyt látok... Mindezek ellenére, azért jönnek segíteni ahogy tudnak
Törökország
Őket se találjuk meg sajnos a térképen. Jelenleg izraeli, és görög elnyomás alatt vannak. Egy hónappal ezelőtt még ők foglalták el az izraeli régiókat, de mint tudjuk a háborúban is vannak fordulatok... Ő rájuk is igaz, bár el vannak törölve, ennek ellenére jönnek segíteni.
Hollandia
Egyetlen régióval, de legalább jelenleg a térképen. Jövőjük nem túl rózsás, az angolok, és a franciák bármikor újra eltörölhetik őket. Aki emlékszik még Petre elnökségi ciklusának az elejére, az azt is tudja, hogy akkor még éppen együtt szálltuk meg a francia régiókat... Sebzésük nem olyan jelentős e-sim szinten, így nem várható, hogy egyhamar felszabaduljanak.
Macedónia
Ők is az egyrégiósok sorát gazdagítják. Igazából sose tudtak olyan nagy birodalomra szert tenni ezelőtt se. (Vagy csak a szerző nem emlékszik rá

) A polgárháborúk sújtotta ország, most éppen
békét kötött a szörpökkel . Ennek értelmében a szörpök egy high búza régióhoz jutnak, így sebzésüket át tudják majd csoportosítani más frontokra...
Olaszország
Az egyik legjobb szövetségesünk is igen csak nagy bajban van, pontosabban élvezheti “kedvenc szomszédunk” vendég szeretetét. A mai nap elveszítették Tuscanyt ami high vas régió. Jelenleg pont lekötik a teljes szlovén sebzést, így nem tudnak nekünk segíteni. Már ha az nem számít segítségnek, hogy lekötik a teljes szlovén sebzést...
Viszont időközben minden jel arra mutat sikerül felszabadítaniuk Venetot. Ha ez megtörténik utána valószínűleg Tuscanyt is fel tudják szabadítani a debuff miatt (ha az elfoglalt régió nincs összeköttetésben az anya országgal, akkor minden ütés 20%-al kevesebbet ér). Így folytatódhat ott is a ping-pong, ha csak a franciák be nem szállnak.
Románia
Bár szomszédunk jelenleg az összes régióját birtokolja, nem lehet tudni meddig marad ez így. A szörp-maki béke miatt megkapták az ukránok mellé a szörpöket is... Valószínűleg a vége törlés lesz, bár ki tudja, reménykedjünk még se így lesz

A mai nap ők is bebizonyították, miért vagyunk egy szövetségben, több körben is igen szépen odatették magukat WTD-ben.
Magyarország
Igazából a mai nap el kellett volna veszítenünk WTD-ét minden “normális” számítás szerint ... De ez nem így lett, ugyanis igazi epic győzelmet szereztünk, így továbbra is megmarad a remény, hogy mégse törlik fel velünk a padlót.
Bár ma győztünk a kilátásaink továbbra se jók, kapni fogjuk továbbra is a német-horvát-szlovén hármastól a támadásokat. És ha nagyon nem bírnak velünk lehet kapunk egy szörp, és egy polák háborút is.... Bár ahhoz az kell, hogy most a szörpök a románokat is elfoglalják, de azért nem eszik olyan forrón azt a kását

És sok függ attól is a polákok mennyire tudják tartani a ruszkikat.
Amint látható az egész szövetség helyzete nem túl rózsás, ez főleg a lengyelek (
irl azt mondanánk: annyian vannak, mint az oroszok...) miatt van, de ott is vannak repedések. Rögtön ott a spanyol-lengyel viszony ami igencsak feszült, illetve a svédek is feltehetik lassan azt a kérdést megéri e nekik egy olyan szövetségben lenniük ami koncként dobja őket oda a litvánoknak...
Nekünk meg addig is marad a harc, ha így harcolunk mint most WTD-nél akkor nem lehet baj!
üdv,
kispisti007
Previous article:
Epic win!!!! Győzelem WTD-ben!!! (13 years ago)
Next article:
sMagyar útikalauz (13 years ago)