Esim - [Fordítás] Hírek és statisztikák az összes szövetségről
Login:
Password:

Forgot password Register

Article


26
   
Report


A különböző szövetségek statisztika összehasonlításáról olvashatok a cikkben, amit egy kanadai játékosnak köszönhetünk. Az illető heti rendszerességgel megjelenteti ezeket, belefűzve egy kis kommentárt, illetve a végén összegzésként saját álláspontját a dolgokról. Véleményem szerint nagyon hasznos kis cikk, mely segít átláthatóvá tenni nekünk, hogy a szövetségünk svilági viszonylatban hol is helyezkedik el.
Terveim között szerepel, hogy ezt minden héten lefordítom számotokra. Bár valószínűleg csak a megjelenés után következő napon, de a koldus ne legyen válogatós

Az eredeti cikk.

==============================================================================

Itt is vannak a heti statisztikák a szövetségekről. Kérlek ne felejts el subolni, voteolni, illetve shoutolni, ha tetszett a cikk. (szerk. megjegyzés: ez az én újságomra is érvényes) Jusson eszedbe, hogy ez nagyon hasznos eszköz atekintetben, hogy tudd, hogyan halad a szövetséged, illetve, hogy a polgártársaid tudják, melyik nemzet mellett érdemes harcolniuk.

Élvezzétek!
ouzobat – A szán

_______________________

Ha szeretnéd összehasonlítani az előző heti statisztikával, kérlek kattints ide , a múlt heti cikkemhez.

_______________________

UNICO: Bosznia-Hercegovina, Kanada, Horvátország, Németország, Görögország, Irán, Izrael, Szlovénia, Szerbia
Hivatalos újság: Nincs

OMEGA: Kína, Lengyelország, Portugália, Svédország, Ukrajna, Egyesült Királyság
Hivatalos újság: Nincs

ACE: Lettország, Hollandia, Peru, Törökország
Hivatalos újság: Nincs

NEXUS: Ausztrália, Belgium, Finnország, Franciaország, India, Dél-Korea
Hivatalos újság: Nexus News

AGC: Argentína, Brazília, Magyarország, Indonézia, Olaszország, Románia, Oroszország, Spanyolország, Egyesült Államok
Hivatalos újság: Nincs (szerk. megjegyzés: bár én az amerikai elnök lapjából szerzem mindig az infókat a szövetségről, amiket egyébként le is fordítok, csakhogy reklámozzam magamat)

TAGSÁG NÉLKÜLIEK: Bulgária, Chile, Kolumbia, Írország, Litvánia, Malajzia, Mexikó, Norvégia, Pakisztán, Macedón Köztársaság, Svájc, Tajvan
Hivatalos újság: Nincs (szerk. megjegyzés: érdekes is lenne, ha rendelkeznének vele)


NÉPESSÉG ELOSZLÁS:
UNICO: 4,434 = 19.36%
OMEGA: 6,501 = 28.39%
ACE: 1,305 = 5.70%
NEXUS: 1,191 = 5.20%
AGC: 5,842 = 25.51%
TAGSÁG NÉLKÜLIEK: 3,629 = 15.85.

Itt közölném mindenkivel, hogy Litvánia, Bulgária és a Macedón Köztársaság elnöke arról értesített, miszerint országuk egy szövetségnek sem a tagja jelenleg. Litvánia gyakorlatilag egy „forever alone” szövetségben van, azonban én mégis a tagság nélküliek közé soroltam. Ez egy érdekes forgatókönyvet vázol elénk Európáról. Litvánia, Bulgária és a Macedón Köztársaság az Alpha tagjaként, uralta az e.simet, de úgy tűnik, hogy ennek a szövetségnek a maradványa, az ACE, szépen lassan összeomlik. Ennek ellenére érdekes lesz látni, ha valaki megkísérli majd ezeket a nemzeteket egy szövetségbe csábítani. Azt kell mondjam a nemzeti érdekek lesznek a döntők. Norvégiában hatalmas mértékben megnőtt az állampolgárságok száma a héten, közel 100%-kal.

Szintén fontos hír, hogy Brazília és Argentína csatlakozott az AGC-hez (szerk.megjegyzés: melyről ez a fordításom tájékoztat) Ez egy érdekes lépés, mivel így az AGC pályázhat az első helyre a népesség eloszlás tekintetében.



TELJES SEBZÉS ELOSZLÁSA
UNICO: 42,833,846,223 = 22.84%
OMEGA: 39,271,528,455 = 20.94%
ACE: 9,819,245,553 = 5.23%
NEXUS: 9,328,382,581 = 4.97%
AGC: 43,781,393,201 = 23.34%
TAGSÁG NÉLKÜLIEK: 42,544,369,611 = 22.68%

A változásokat figyelembe véve, az ACE nyilvánvalóan hatalmas érvágást szenvedett ebben a kategóriában, illetve az AGC az új tagjaival az első helyre tornázta fel magát. Ugyanakkor a tagság nélküliek pedig óriási pluszt kaptak, így képessé válva arra, hogy bármelyik csatát eldöntsék annak a javára, akiére szeretnék. Nemzetekre lebontva, a várakozásokkal szembemenve, a legnagyobb egyéni fejlődést Pakisztán mutatta.



TAPASZTALATI PONTOK ELOSZLÁSA
UNICO: 19,472,634 = 21.91%
OMEGA: 21,135,625 = 23.78%
ACE: 5,120,274 = 5.76%
NEXUS: 4,706,039 = 5.29%
AGC: 21,036,732 = 23.67%
TAGSÁG NÉLKÜLIEK: 17,409,023 = 19.59%

Kétségkívül láthatjuk, hogy a trend folytatódik minden kategóriában, de mindent egybevetve, a szövetségek pont eloszlása nem igazán változott. A legnagyobb harc nyilvánvalóan az AGC és az Omega között van, akik között a különbség mindössze 0,11%.



TELJES ERŐ ELOSZLÁSA
UNICO: 3,736,536 = 20.68%
OMEGA: 4,770,769 = 26.41%
ACE: 1,049,507 = 5.81%
NEXUS: 994,217 = 5.50%
AGC: 4,414,156 = 24.43%
TAGSÁG NÉLKÜLIEK: 3,099,842 = 17.16%

Ahogy mindenki tudhatja, ezt a kategóriát különösen kedvelem. Az erő általában akkor ugrik meg, ha babyboom következik be. Lássuk be azonban, hogy itt nem történtek nagy változások.



TELJES TERMELÉS ELOSZLÁSA
UNICO: 759,700 = 23.43%
OMEGA: 1,614,278 = 49.79%
ACE: 26,161 = 0.81%
NEXUS: 120,463 = 3.72%
AGC: 584,085 = 18.01%
TAGSÁG NÉLKÜLIEK: 137,581 = 4.24%

Nem igazán változott itt sok minden, azonban az kijelenthetjük, hogy az AGC rendelkezik a legdinamikusabban fejlődő gazdasággal – 3%-kal nőtt múlt hét óta. Érdekes módon, Litvánia és a Macedón Köztársaság lépése, kis növekedést eredményezett számukra a termelékenységben. A hét legnagyobb vesztese India, akinek a gazdasága összeroppant, lévén igen nagy darabot szakítottak el országukból. Ami abból a nyilvánvaló tényből fakad, hogy egy ország gazdaságát, a régióikban rendelkezésre álló cégek száma határozza meg. Vagyis, ha nincs egy régiója sem az országnak, akkor a termelékenysége is egyenlő a nullával. Vajon mi fog történni az AGC számaival, ha a brazil területeket sikerül felszabadítani? Csak az idő a megmondhatója.



____________________________________________

Ouzo gondolatai

Nagyon tetszik a jelenlegi helyzet az e-simen. A szövetségi változások a feje tetejére állították a játékot, játékos szempontból pedig úgy gondolom, hogy így sokkal érdekesebb. Litvánia és a Macedón Köztársaság döntése, miszerint a saját útjukat járják, pedig valóban változást hoz. Hogy miért? Mert így, a tagság nélküli nemzetek tényleges „kiütéses” győzelmet biztosíthatnak különböző csatákban. Itt van is valami, amit nem értek. Ha ezek a nemzetek együtt működnének, úgy gondolom nagyszerű pozícióban lehetnének. Példának okáért, az egyik nap éppen Speedy -t figyeltem (mivel láttam, hogy percek alatt 3 BH-t is szerez – ebből kettőt előlem vett el ) sajnos ezen nem tudtam változtatni, de képzeld el, mi lenne, ha ezek a BH vadászok „valamiért”, „valakiért” harcolnának, ezzel segítve, hogy nemzetük egy meghatározó pont legyen a világon. Nyilván féltékeny vagyok a sebzés mértékére, amit Speedy produkálni tudott, de ha ezt mind arra fordította volna, hogy felszabadítson egy macedón régiót, micsoda mérhetetlen nacionalista morál növekedést ért volna el vele!

Végül, az előző cikkem visszhangot keltett, lévén többen azt találták írni, hogy az Unico és az Omega lényegében a TM. (szerk. megjegyzés: The Muskeeters, egy korábbi szövetség) Nos, néhányan azt mondhatják, hogy ez így van, de úgy vélem, az alapvető kérdés itt a diplomácia. Az Unico és az Omega egymással jó kapcsolatot tart fent, figyelvén arra, nehogy egymás lábára lépjenek. Azonban itt egy nagyon vékony vonal található, amit ha bármelyikük is átlép, biztos lehetsz benne, hogy tűzijáték lesz a vége. Erre példának okáért ott az USA, aki meglehetősen megsértődött Ukrajnára (valószínűleg az amerikaiak és az oroszok között lévő szövetség miatt) és Szlovéniára. (valószínűleg az amerikaiak és az olaszok között lévő szövetség miatt) De bármi is történjen, egy dolog biztos, hogy az e-sim valószínűleg a legizgalmasabb játék már egy ideje. (szerk. megjegyzés: akkor nem ugyanott játszunk)

Ha van lehetőségetek, lessétek meg Kanada rettenthetetlen vezetőjének, OwenHargreaves cikkét . Néhány ötletet sorol fel, amellyel véleményem szerint jobbá tehetnénk a játékot. (szerk. megjegyzés: ha igény mutatkozik rá, azt is lefordítom)

==============================================================================


Scat
az örök



Previous article:
[Fordítás] Interjú Miniteck-kel (13 years ago)

Next article:
[Fordítás] Egyveleg (13 years ago)

ESim
or
Register for free:
Only letters, numbers, underscore and space are allowed (A-Z,a-z,0-9,_,' ')
Show more

By clicking 'Sign Up!', you agree to the Rules and that you have read the Privacy Policy.

About the game:


USA as a world power? In E-Sim it is possible!

In E-Sim we have a huge, living world, which is a mirror copy of the Earth. Well, maybe not completely mirrored, because the balance of power in this virtual world looks a bit different than in real life. In E-Sim, USA does not have to be a world superpower, It can be efficiently managed as a much smaller country that has entrepreneurial citizens that support it's foundation. Everything depends on the players themselves and how they decide to shape the political map of the game.

Work for the good of your country and see it rise to an empire.

Activities in this game are divided into several modules. First is the economy as a citizen in a country of your choice you must work to earn money, which you will get to spend for example, on food or purchase of weapons which are critical for your progress as a fighter. You will work in either private companies which are owned by players or government companies which are owned by the state. After progressing in the game you will finally get the opportunity to set up your own business and hire other players. If it prospers, we can even change it into a joint-stock company and enter the stock market and get even more money in this way.


In E-Sim, international wars are nothing out of the ordinary.

"E-Sim is one of the most unique browser games out there"

Become an influential politician.

The second module is a politics. Just like in real life politics in E-Sim are an extremely powerful tool that can be used for your own purposes. From time to time there are elections in the game in which you will not only vote, but also have the ability to run for the head of the party you're in. You can also apply for congress, where once elected you will be given the right to vote on laws proposed by your fellow congress members or your president and propose laws yourself. Voting on laws is important for your country as it can shape the lives of those around you. You can also try to become the head of a given party, and even take part in presidential elections and decide on the shape of the foreign policy of a given state (for example, who to declare war on). Career in politics is obviously not easy and in order to succeed in it, you have to have a good plan and compete for the votes of voters.


You can go bankrupt or become a rich man while playing the stock market.

The international war.

The last and probably the most important module is military. In E-Sim, countries are constantly fighting each other for control over territories which in return grant them access to more valuable raw materials. For this purpose, they form alliances, they fight international wars, but they also have to deal with, for example, uprisings in conquered countries or civil wars, which may explode on their territory. You can also take part in these clashes, although you are also given the opportunity to lead a life as a pacifist who focuses on other activities in the game (for example, running a successful newspaper or selling products).


At the auction you can sell or buy your dream inventory.

E-Sim is a unique browser game. It's creators ensured realistic representation of the mechanisms present in the real world and gave all power to the players who shape the image of the virtual Earth according to their own. So come and join them and help your country achieve its full potential.


Invest, produce and sell - be an entrepreneur in E-Sim.


Take part in numerous events for the E-Sim community.


| Terms of Service | Privacy policy | Support | Alpha | Luxia | Primera | Secura | Suna | Magna | Pangea | Oria | e-Sim: Countryballs Country Game
PLAY ON