Esim - Külügyi kitekintő [4]
Login:
Password:

Forgot password Register

Article


26
   
Report


Ebben a cikkben szám szerint kevés hír lesz, azonban az első és az utolsó elég hosszadalmas, így ez valószínűleg nem lesz feltűnő.
Litván, szerb, össznépi, orosz és francia hírek találhatóak lentebb. Sokat gondolkodtam, hogy külön cikként jelentessem-e meg a litván hírt, de úgy határoztam, hogy nem, mert akkor rövid lenne az összefoglaló
==============================================================================



A litván elnök cikkéből az alábbi dolgokat tudhatjuk meg:

• Ne acsarkodjunk egymás ellen – tehát a litvánok -, mert az csúnya dolog. Inkább a lengyeleket utáljuk.
• Komoly az ellenállás Lengyelországgal szemben, melyre itt található a jó példa. Ezúton köszöni meg a szövetségeseknek, akik segítenek nekik a felszabadulásban – illetve a megkísérlésében -, és azt is, hogy nem veszítjük el a beléjük vetett hitünket. (mi sebeztünk ott a legtöbbet egyébként)
• Most, hogy az AGC tagja lett az ország, előfordulhat, hogy a parancs nem egy litván RW-re fog szólni, de megnyugtat mindenkit, így, hogy már tagok, sokkal nagyobb az esélye annak, hogy visszaszerezzék az országukat, viszont ennek az ára az, hogy máshol is harcolni kell.
• A lengyel elnököt „elnémították” 2014-ig – a betyárját -, mert tiszteletlen volt más játékosokkal. Emiatt impícselték a huncutot. Az új elnökkel felvette a kapcsolatot Litvánia, majd békét is ajánlottak a lengyelek azon nyomban. Samogitia kivételével visszakapják a régióikat, plusz még a lett High régió is az övüké lehet, ha segítenek azt megvédeni. A népre bízza a döntést.

A békét és annak lehetőségeit elemzi ki egy cikk, viszont itt a Lettországgal kapcsolatos rész nem egészen ugyanaz, mint az elnök cikkében:

• Visszaadják az összes litván régiót, kivéve Samogiti-át (High diamond).
• Visszaadják az összes lett régiót.
• Lengyelország nem fog közvetlenül a litvánok ellen fordulni, illetve elkötelezi magát abban, hogy segít megvédeni Lettországot, egy esetleges támadáskor.
• Litvánia nem harcolhat a lengyelek ellen, közvetlenül.

Jöjjön a elemzés:

• Nos, bár örvendetes, hogy így végre visszanyerik a szabadságukat, ugyanakkor a High régió hiánya – ami emberünk szerint, a második legértékesebb régió az e-simen - bevétel szerint -, erősen visszavetné a gazdaságukat, így sokkal tovább tartana nekik talpra állni.
• A régiókról; úgy véli, hogy ez igazából csak a lengyeleknek segítene, lévén így lecsökkenne a pocsékba ütött sebzésük mértéke, ezáltal megindulhatna a terjeszkedésük Oroszország illetve Kelet-Európa felé.
• Nem ütnek sem ők, sem mi a másik ellen; ezeket sarkalatos pontnak véli, mivel véleménye szerint egyikük sem képes elbánni a másikkal, viszont tartósan lefoglalják egymást. Ez a két pont azt jelentené, hogy Litvániának megszűnne a lehetősége a közvetlen mókára. Legalábbis egy ideig.

Hozzáteszi még, hogy az AGC-nek ez a béke nem lenne hasznos, mivel így kevésbé tudnák segíteni a szövetséget – ugyebár, nem lesz, aki lekösse a lengyel sebzést. Az Alpha korában is ez volt Litvánia legnagyobb érdeme, hogy lekötötte a sebzést, így a szövetségesek felszabadulhattak, esetleg még hódíthattak is.
A béke hatására – a móka megszűnés mellett – bekövetkezne, hogy a katonai alakulatok átmennének zsoldos egységbe, így az ország rengeteg aktív játékost veszítene – érdekes, nálunk nincs közvetlen csata, mégsem véltem felfedezni, hogy az alakulatok elhagyták volna az országot.
Majd megjegyzi, hogy a személyes véleménye az, hogy mivel már úgysincs mit veszíteniük, ne kössenek békét. Inkább segítsenek a szövinek és próbálják meg önerőből elérni a szabadságot, minden régiójukkal együtt. Hát, sok sikert hozzá!
A cikkben van egy szavazófelület is – illetve egy link hozzá – amiben az emberek véleményére kíváncsi. A hozzászólásokból kiindulva, a büdös életben nem fognak önszántukból békét kötni a litvánok.




Egy szerb játékos felvetette az ötletet, hogy ha az adminok beleteszik a játékba Montenegrót, akkor küldjenek egy kérvényt nekik, hogy hozzák létre Jugoszláviát. A szerb hozzászólók körében igen népszerű az ötlet – nem meglepő, a valóságban is csak nekik tetszett az a förmedvény. (más nemzetiségű nem is írt a cikkhez)


_______________________________________________________________


Íme svilágunk országokra és skill szintre lebontott fizetései, aranyban megadva. A kék hátterű a legalacsonyabb, míg a sárga a legmagasabb fizetés. Az árak a piacon lévő legkisebb ajánlat alapján lettek átváltva.

Statisztika.




Az orosz Külügyminiszter is beszámol az AGC bővítéséről és Mexikó tiszavirág (tudtátok, hogy ez valójában egy rovar?) életű tagságáról. Ugyanakkor ő azt írja, hogy Lettország is a proAGC tagja, Írország és Peru mellett. Megtudhattuk továbbá azt is, hogy Izrael és Hollandia is szeretett volna csatlakozni, azonban nekik ez nem jött össze. Majd talán legközelebb.




A francia hivatalos újság közli, hogy az ország elhagyta a NEXUS szövetséget. Kapunk egy kis történelmet, miszerint ők akkor léptek be oda, Dél-Koreával és Ausztráliával együtt, mikor a svájciak távoztak. Az újság szerint ekkor kezdődött a szövetség hanyatlása – mégis beléptek. Azt is megtudhatjuk, hogy a szövetség alapítója Slyze volt.
Mivel a szövetség nem használta ki a benne rejlő lehetőségeket, ezért szavazást indított, amit csak a „küldöttek” láthattak. A többség (75%) arra szavazott, hogy lépjenek ki, és próbálkozzanak az OMEGA-nál.
A korábbi szövetségeseivel fenntartja a kapcsolatokat az ország, különösképpen Indiával és Finnországgal.
Belépési kérelmüket elfogadták, így a francúzok tegnaptól fogva már az OMEGA tagjai. Hogy miért pont annak a tagjai lettek, több oka is van. Először is a jó kapcsolataik miatt, amelyet Kínával, az Egyesült Királysággal és Svédországgal tartanak fent. Illetve a lengyelek sok alkalommal segítettek már nekik megszerezni a holland High régiót.
Ezen felül az OMEGA jó viszonyt tartott fent a NEXUS tagokkal, ez is megkönnyítette a döntést.

==============================================================================

Scat
a kótyomfitty



Previous article:
[Fordítás] Interjú az első számú macedón játékossal (13 years ago)

Next article:
[Fordítás] Hírek és statisztikák az összes szövetségről (13 years ago)

ESim
or
Register for free:
Only letters, numbers, underscore and space are allowed (A-Z,a-z,0-9,_,' ')
Show more

By clicking 'Sign Up!', you agree to the Rules and that you have read the Privacy Policy.

About the game:


USA as a world power? In E-Sim it is possible!

In E-Sim we have a huge, living world, which is a mirror copy of the Earth. Well, maybe not completely mirrored, because the balance of power in this virtual world looks a bit different than in real life. In E-Sim, USA does not have to be a world superpower, It can be efficiently managed as a much smaller country that has entrepreneurial citizens that support it's foundation. Everything depends on the players themselves and how they decide to shape the political map of the game.

Work for the good of your country and see it rise to an empire.

Activities in this game are divided into several modules. First is the economy as a citizen in a country of your choice you must work to earn money, which you will get to spend for example, on food or purchase of weapons which are critical for your progress as a fighter. You will work in either private companies which are owned by players or government companies which are owned by the state. After progressing in the game you will finally get the opportunity to set up your own business and hire other players. If it prospers, we can even change it into a joint-stock company and enter the stock market and get even more money in this way.


In E-Sim, international wars are nothing out of the ordinary.

"E-Sim is one of the most unique browser games out there"

Become an influential politician.

The second module is a politics. Just like in real life politics in E-Sim are an extremely powerful tool that can be used for your own purposes. From time to time there are elections in the game in which you will not only vote, but also have the ability to run for the head of the party you're in. You can also apply for congress, where once elected you will be given the right to vote on laws proposed by your fellow congress members or your president and propose laws yourself. Voting on laws is important for your country as it can shape the lives of those around you. You can also try to become the head of a given party, and even take part in presidential elections and decide on the shape of the foreign policy of a given state (for example, who to declare war on). Career in politics is obviously not easy and in order to succeed in it, you have to have a good plan and compete for the votes of voters.


You can go bankrupt or become a rich man while playing the stock market.

The international war.

The last and probably the most important module is military. In E-Sim, countries are constantly fighting each other for control over territories which in return grant them access to more valuable raw materials. For this purpose, they form alliances, they fight international wars, but they also have to deal with, for example, uprisings in conquered countries or civil wars, which may explode on their territory. You can also take part in these clashes, although you are also given the opportunity to lead a life as a pacifist who focuses on other activities in the game (for example, running a successful newspaper or selling products).


At the auction you can sell or buy your dream inventory.

E-Sim is a unique browser game. It's creators ensured realistic representation of the mechanisms present in the real world and gave all power to the players who shape the image of the virtual Earth according to their own. So come and join them and help your country achieve its full potential.


Invest, produce and sell - be an entrepreneur in E-Sim.


Take part in numerous events for the E-Sim community.


| Terms of Service | Privacy policy | Support | Alpha | Luxia | Primera | Secura | Suna | Magna | Pangea | Oria | e-Sim: Countryballs Country Game
PLAY ON