Egy kis statisztikát szeretnék veletek közölni, hogyha megengeditek. Mivel leginkább a lakosság számít, így ők kerülnek elsősorban a statisztikám középpontjába.
Tájékoztatni szeretnélek benneteket hogy nem teljes a statisztikám, meg csak 3 szintet elértekkel foglalkozok (sMagyar állampolgár, aktív játékos!). Remélem megértitek és elnézitek nekem.
Először is lássuk, hogy miként alakult a sMagyarország népessége, s mondhatni velük szorosan változó egyéb részek is.
Látható, hogy csak az elmúlt 3 napból vannak adataim, de később nagyobb idő intervallumon fog mozogni a statisztika. Mit is látunk a táblázatban? Merülhet fel gyorsan a kérdés. A válasz egyszerű egy nagy népesség növekedés zajlott le shazánkban. Közel 2 nap leforgása alatt 64 új játékos érte el a 3 szintet, vagyis valószínűleg fog játszani aktívan a játékkal. Ezzel együtt az ütés potenciánk nőt valamelyest, s később még drasztikusabb emelkedés várható a sebzésben ahogy egyre idősebbek lesznek a most kezdők.
Kiemelném még a cégeket a többi adattal lejjebb bővebben foglalkozom.
Cégek száma smagyar állampolgároknál valamelyest növekedet, mely jó hisz azt jelenti hogy a gazdaságunk erősödik, s ezáltal még versenyképesebbé válik a magyar termék. Igaz feltehetően nem mindegyik magyar országon van, de jó érzés látni, hogy egyre több cége van a smagyaroknak.
Újságokkal kapcsolatban nem régen jelentettem meg cikket, így ezért nem térek ki rá. Itt olvashatjátok el.
Lássuk a munkások eloszlását tudásuk alapján.
Adataim miatt az egyes skillüek kiesnek, mert 3 szinten már efölött van egy játékos.
Jól látható az adatokból, hogy a mostani ”baby boom” miatt elég sok az új munkás a piacon, így érdemes őket felkarolni és foglalkoztatni, s hosszútávon számolni velük, megéri őket alkalmazni, mert sokan vannak, s később ők fogják adni a munkapiac erejét. Idejében meg kell találni a jó munkás embert .
Másik nagy réteg az 5 skillüek, így őrájuk is lehet számítani és megtalálni a kallódó munkásokat közöttük, bár itt nagy a verseny mert ők ismerik már a piacot, s hogy mitől is döglik az a bizonyos légy. Kiderül még az is, hogy nagyon kevés az igazán öreg játékos hazánkban, s nehéz közéjük lépni, de majd az idő megoldja ezt.
Tanácsom a cégezőknek, hogy a 2-es és 5-ös skillű munkásokat könnyű szerezni, így ezért állás hirdetéseknél rájuk gondoljatok elsősorban illetve a 3-as és 6-os, mert hogy ha szintet lépnek akkor kereshetnek új munkahelyet ezért érdemes figyelni rá.
Jöjjön egy kis katonaság:
Látható, hogy hazánkban 7 katonai egység van, s ebből egy a minap alakult, ahol minden kezdő játékost szívesen várnak, mihelyt elérték a megfelelő szintet. Abból adódóan, hogy még a most érkezettek nem igazán tudnak belépni, illetve nem biztos hogy tisztában vannak a játék minden mozzanatával itt, nem igazán van nagy változás. Az elején ki is adna ki goldot, hogy félig meddig sereg tagnak számítson, de később jelentős változás állhat, be főleg ha meg lesz egy teljesen a civileknek szánt katonai egység is, igaz a Magyar Flotta, T O K és a Magyar Légierő, közel áll ehhez. Ezt tudom javasolni majd az új játékosoknak, ide könnyen be lehet lépni s ha úgy van egy magasabb szintre lépni.
A sMagyar állampolgárok rangjainak eloszlását látjuk a képen. Nagy meglepetés nincs az eloszlásban, az új játékosok lassan elindulnak a rögös úton és egyre többet ütve feljebb lépnek a rangsorban. Egyenlőre nem is fűznék ehhez sokat.
Eljött az ideje egy kis politizálásnak
Jól láthatjuk, sokan vannak akik nem akarnak politizálni, melyet könnyen meg lehet érteni. A legnépszerűbb párt jelenleg az országban a Magyar Polgári Párt, mely nem csoda hisz ő alakult meg elsőnek, s így sokan oda csatlakoztak, s később a politikai hűség miatt ott maradtak. Másik két párt vagy egy hónapja alakult, de ők is lassan gyarapszanak és ezáltal méltó és komoly ellenfelei lesznek az Magyar Polgári Pártnak.
Köszönöm, hogy végig olvastad a cikkemet, tudom hosszúra sikeredett, de úgy gondoltam jó egy kicsit tisztában lenni a magyar lakosság egyes adataival.
Észrevételeket, kritikákat és egyéb mondani valókat szívesen várok levélben, vagy hozzászólásban.
In E-Sim we have a huge, living world, which is a mirror copy of the Earth.
Well, maybe not completely mirrored, because the balance of power in this virtual world looks a bit
different than in real life. In E-Sim, USA does not have to be a world superpower, It can be
efficiently
managed as a much smaller country that has entrepreneurial citizens that support it's foundation.
Everything depends on the players themselves and how they decide to shape the political map of the
game.
Work for the good of your country and
see it rise to an empire.
Activities in this game are divided into several modules.
First is the economy as a citizen in a country of your choice you must work to earn money, which you
will get to spend for example, on food or purchase of weapons which are critical for your progress
as a fighter.
You will work in either private companies which are owned by players or government companies which
are owned by the state.
After progressing in the game you will finally get the opportunity to set up your
own business and hire other players. If it prospers, we can even change it into a joint-stock
company and enter the stock market and get even more money in this way.
In E-Sim, international wars are nothing out of the ordinary.
"E-Sim is one of the most unique browser games out there"
Become an influential politician.
The second module is a politics. Just like in real life politics
in E-Sim are an extremely powerful tool that can be used for your own purposes.
From time to time there are elections in the game in which you will not only vote, but also have the ability
to run for the head of the party you're in.
You can also apply for congress, where once elected you will be given the right to vote on laws
proposed by your fellow congress members or your president and propose laws yourself.
Voting on laws is important for your country as it can shape the lives of those around you.
You can also try to become the head of a given party, and even take part in presidential
elections and decide on the shape of the foreign policy of a given state
(for example, who to declare war on).
Career in politics is obviously not easy and in order to succeed in it, you have to have
a good plan and compete for the votes of voters.
You can go bankrupt or become a rich man while playing the stock market.
The international war.
The last and probably the most important module is military.
In E-Sim, countries are constantly fighting each other for control
over territories which in return grant them access to more valuable raw materials.
For this purpose, they form alliances, they fight international wars, but they also have
to deal with, for example, uprisings in conquered countries or civil wars, which may explode on
their territory.
You can also take part in these clashes, although you are also given the opportunity to lead a life
as a pacifist
who focuses on other activities in the game (for example, running a successful newspaper or selling
products).
At the auction you can sell or buy your dream inventory.
E-Sim is a unique browser game.
It's creators ensured realistic representation of the mechanisms present
in the real world and gave all power to the players who shape the image of the virtual Earth
according to their own.
So come and join them and help your country achieve its full potential.
Invest, produce and sell - be an entrepreneur in E-Sim.
Take part in numerous events for the E-Sim community.