Esim - Elnökségre készülve és az elmúlt hónap értékelése
Login:
Password:

Forgot password Register

Article


36
   
Report


Tisztelt Barátaim, Bajtársaim!

December elején elhatároztam hogy megmérettetem magam a hazai elnökválasztáson ,amit sikerült is megnyerni. Számítottam erre, de nem gondoltam hogy ilyen nehéz feladat lesz nekikezdeni a munkának.

December hónap értékelése:

Magyarország kapcsolatait akkor kötöttségek jellemezték és egy olyan szövetség tagjai voltunk amely rendkívül erős katonai potenciállal rendelkezett. Állandó tagjai közül a többség rengeteg bónusszal rendelkezett és erős gazdaságot épített ki. A kis Magyarország pedig 3 eredeti területet birtokolt, míg keleti területeink a Primera legerősebb országa, Lengyelország kezén volt.

Belecsöppentem a szlovén-magyar háborúba, amelyet még az előző elnökünktől örököltem, így rögtön meg kellett oldanom egy feladatot. Rájöttem ,hogy ezek a harcok felemésztik készleteinket és hazánk lakosságát szolgasorba döntik. A szövetségeseink nem tudtak és nem is akartak abban az időben komolyan támogatni minket.

Nem tudtak azért ,mert a nagyhatalmak rengeteg bónuszt halmoztak fel és védték a saját elfoglalt területeiket és nem is akartak mert nekünk a Horvátország elleni háborúnkat részesítették volna előnyben. Lévén hogy az olaszoknak közelebb van a szlovén búza ,nekünk pedig a horvát gyémánt.

Egy fontos esemény is történt akkoriban. Az egyik: Szerbia magára talált és folyamatosan veszélyeztette Lengyelország meghódított területeit és egy kölcsönös előnyükön nyugvó megnemtámadási szerződést kötöttek (NAP). Ezért ránk zúdult a Délszláv sebzés.

Közben elkezdtem rendbe tenni az állami cégeket és eladtam azokat amelyek csak a pénzt vitték ,valamint olyanokat vettem amiről azt gondoltam majd hozzák a pénzt.

Visszatérve a Szlovéniai háborúhoz egyszer sikerült elfoglalni a búzarégiójukat, amelyre máig büszke vagyok. Utána a kongresszussal együttműködve csináltunk egy adóztatást náluk, ami finanszírozta a régió megtámadásának költségeit. Magyarország ilyesmit még sohasem csinált és lehet még egy nemzet sem alkalmazta ezt a gazdasági hadviselést.

Hamarosan megtörtént az olasz-horvát NAP és azt sürgette a G7,hogy mi is kössük meg ezt a szlovénekkel. Ebben egyet is értettem velük, viszont horvát-magyar háborút nem szerettem volna. Még meg sem száradt a pecsét a végzésen máris nyakunkba kaptuk a horvát támadást.

Írtam egy cikket a Horvátország népének és a horvát elnöknek, amelyben kifejtettem mennyire káros a közöttünk lévő háború gazdasági szempontból és csak egymás készleteit éljük fel. Visszaírva a külügyeseiktől azt tudtam meg, hogy a lakosságuknak fontos a harc és semmi szín alatt nem akarnak békét kötni. Javaslatomat elutasították. Akkoriban megkeresett pár fontos ember minden felől, de azokról a tárgyalásokról majd csak később kívánok beszélni mert a magyar nemzeti titkok részét képezik.

Ennek és a szövetséges szobában való mérsékelt jelenlét miatt, valamit hogy felemeltem a hangom hazánk érdekében pro taggá minősítettek vissza minket a G7-ben. Olaszország az akkori szavazáson is kiállt mellettünk amely tettel nem csak egy igaz szövetségest ,hanem barátot is nyert a magyar nemzet és lakosság szemében.

Hamarosan a horvát-magyar háború ping-pong harccá módosult és egyik fél sem merte bevállalni a nyílt csatározásokat. Magyarország a gazdasági stabilitása és a jövőbeni más tervek miatt, Horvátország pedig a lengyel jelenlét és a diplomáciai lehetőségek miatt.

Tárgyalásaim alatt lehetőségünk nyílt egy nyugati hadjáratra, amire G7 tagként nem lett volna. Amire ezeket a sorokat olvassátok már lehetséges ,hogy Németország megszállás alatt lesz így Magyarország 6 régióval fog gyarapodni és a választás végére 9 régióval rendelkezik majd.
Nem tudom hány területtel rendelkezett a primerán Magyarország mikor a virágkora volt. Lehet még nem is voltak sohasem ilyen lehetőségei, mint ami előtt most állunk.

A további történéseket nem áll módomban leírni. Ez nem a tények elhallgatását jelenti, de fontos megőrizni saját titkainkat a jövőbeni lehetőségek kiaknázása miatt.

Elnökségemre esett decembel elején egy babyboom, amiből egy mai cikk azt mutatta hogy 45 új polgár maradt. Most már ők is teljes erejükkel pénzükkel a magyar hazát szolgálják.

Január 5-én is indulok a választáson és ha minden a tervek szerint megy további hódítások lesznek a jövőben. Emellett rendbe hozzuk teljesen és aktualizáljuk az adótörvényeket és egyszeri 625.6 goldos összértékű állami támogatást nyújtok a magyar reguláris seregnek.Félre vannak téve további pénzek a kisebbek támogatására viszont ezeket csak akkor hívhatjátok le ha sebzésetekkel erősebben hozzájárultok a magyar érdekek érvényesítéséhez.

A magyar reguláris seregek:
Warmongers, Elit Flotta, Magyar Honvédség (Elit), Teller Ede, Magyar Légierő, Vitéz Tárczay Ervin Páncélos Alakulat, Black Army, Hun Elit Unit

Köszönöm a munkátokat a segítségeteket és elkötelezettségeteket amit ebben a decemberi hónapban mutattatok.Várom a következő babyboomot és ha tehetitek segítsétek ezzel is az államot. Emellett nézzétek át a barátaitok listáját, és hogy ismeritek a beszürkült nevű polgárokat beszéljétek rá őket a folytatásra. Ha ez így lesz még erősebbek leszünk és komoly sikereknek örülhetünk a jövőben.

És íme az állami támogatás mértéke reguláris egységenként.
1. 139.84 gold Elit Flotta
2. 114.08 gold Magyar Honvédség
3. 103.04.gold Warmongers
4. 69.92 gold Vitéz Tárczay Ervin Páncélos Alakulat
5. 66.24 gold Hun Elit Unit
=. 66.24 gold Teller Ede Század
7. 36.80 gold Magyar Légierő
8. 29.44 gold Black Army

++ 625.6 gold Összesen


A Teller Ede század képviselőjét még várom egy chates megbeszélésre. A többi egységnél le van zárva a számolás.

Tisztelettel Cimbalar magyar kormányzó

Previous article:
Estate- igényfelmérés (12 years ago)

Next article:
Köszönet és hála...Január hónap értékelése (12 years ago)

ESim
or
Register for free:
Only letters, numbers, underscore and space are allowed (A-Z,a-z,0-9,_,' ')
Show more

By clicking 'Sign Up!', you agree to the Rules and that you have read the Privacy Policy.

About the game:


USA as a world power? In E-Sim it is possible!

In E-Sim we have a huge, living world, which is a mirror copy of the Earth. Well, maybe not completely mirrored, because the balance of power in this virtual world looks a bit different than in real life. In E-Sim, USA does not have to be a world superpower, It can be efficiently managed as a much smaller country that has entrepreneurial citizens that support it's foundation. Everything depends on the players themselves and how they decide to shape the political map of the game.

Work for the good of your country and see it rise to an empire.

Activities in this game are divided into several modules. First is the economy as a citizen in a country of your choice you must work to earn money, which you will get to spend for example, on food or purchase of weapons which are critical for your progress as a fighter. You will work in either private companies which are owned by players or government companies which are owned by the state. After progressing in the game you will finally get the opportunity to set up your own business and hire other players. If it prospers, we can even change it into a joint-stock company and enter the stock market and get even more money in this way.


In E-Sim, international wars are nothing out of the ordinary.

"E-Sim is one of the most unique browser games out there"

Become an influential politician.

The second module is a politics. Just like in real life politics in E-Sim are an extremely powerful tool that can be used for your own purposes. From time to time there are elections in the game in which you will not only vote, but also have the ability to run for the head of the party you're in. You can also apply for congress, where once elected you will be given the right to vote on laws proposed by your fellow congress members or your president and propose laws yourself. Voting on laws is important for your country as it can shape the lives of those around you. You can also try to become the head of a given party, and even take part in presidential elections and decide on the shape of the foreign policy of a given state (for example, who to declare war on). Career in politics is obviously not easy and in order to succeed in it, you have to have a good plan and compete for the votes of voters.


You can go bankrupt or become a rich man while playing the stock market.

The international war.

The last and probably the most important module is military. In E-Sim, countries are constantly fighting each other for control over territories which in return grant them access to more valuable raw materials. For this purpose, they form alliances, they fight international wars, but they also have to deal with, for example, uprisings in conquered countries or civil wars, which may explode on their territory. You can also take part in these clashes, although you are also given the opportunity to lead a life as a pacifist who focuses on other activities in the game (for example, running a successful newspaper or selling products).


At the auction you can sell or buy your dream inventory.

E-Sim is a unique browser game. It's creators ensured realistic representation of the mechanisms present in the real world and gave all power to the players who shape the image of the virtual Earth according to their own. So come and join them and help your country achieve its full potential.


Invest, produce and sell - be an entrepreneur in E-Sim.


Take part in numerous events for the E-Sim community.


| Terms of Service | Privacy policy | Support | Alpha | Luxia | Primera | Secura | Suna | Magna | Pangea | Oria | e-Sim: Countryballs Country Game
PLAY ON