Először is azzal kezdeném jelen cikkem, hogy gratulálok a mostanság futó WTD/NGH csatákban frissiben BH-t szerzett smagyaroknak, továbbá megragadom az alkalmat és szeretném megköszönni a kongresszusi választáson rám szavazóknak belém vetett bizalmukat, köszönöm!
Most pedig jöjjön aminek jönnie kell. Igazából a cikk írásának több oka is van, a legfőbb, hogy eddig lusta voltam írni, most pedig olyan alkalom van, amire rá tudom mondani, hogy "ugye megmondtam? ". Kezdjük a történetünket ott, hogy a lengyelek elindultak ránk, miközben mi még a horvátokkal javában tusakodtunk és nem meglepő módon a frontunk össze is omlott, ugyanis sLengyelország az esim legerősebb országa illetve közte van a naponta legtöbbet sebzőknek. Ezek fényében nem meglepő, hogy viszonylag könnyűszerrel maguk alá gyűrtek minket. Ez eddig tiszta sor, megtapasztaltuk már milyen, mikor egy erősebb ország megszáll minket, de az emberek türelme WTD második ostrománál fogyott el.
Magam is bevallom, bizony igencsak hiányoztak mellőlünk a szövetségesek, ennek egyik fő oka lehetett az is, hogy az épületekkel telepakolt WTD erős fellegvárnak tűnhetett, és gondolhatták, hogy most sem lesz nehéz megvédeni. A másik ok valószínűleg a görögökkel meglévő "félreértések sorozata" lehetett, aminek következtében az ALPHA máshol csapkodott. A litván-lengyel NAP-ot csak megemlítem, hiszen emiatt tudtak minket egyáltalán megtámadni, ugyanis a litván szövetségeseink sebzése is kiesett, nem volt ellenpólusa a lengyeleknek.
Én ugyanakkor a csata ideje alatt még bíztam a szövetségeseinkben, és vártam dupit is az előre megbeszélt RW indításával. Hiszen a tervünk azt volt, hogy indul NGH és ha bukjuk WTD-t annak következtében, hogy ott ütnek, mi megpróbáljuk elhozni a felkelést, hogy elvágjuk őket és -20%-ot kapjanak amiért nincs közvetlen összeköttetésük a fővárosukkal. Sajnos dupi lebetegedett, ami nem egy előre kalkulálható tényező, előfordul. Ezután jött az ilyenkor "megszokott" fejetlenség (pl. shoutok). Estére már hiába ütött mindenki WTD-ben elveszett, de mi nem adtuk fel és furamód a terület elvesztése tűnik jelenleg a fordulópontnak a háborút illetően, legalábbis pozitív szemszögből.
Ez már felkeltette az eleddig máshol ténykedő ALPHA figyelmét is, a jelenleg futó WTD RW-t (ezúttal már a második) is ütik serényen, akárcsak a direkt frontunkat NGP-nél. Ha utóbbit nyerjük, akkor beüthetjük NGH-t (vagy valamelyik másik régiót), hogy elvágjuk őket és akkor már sokkal könnyebb dolgunk lesz. De egy gyors magyarázatot felfűznék még a WTD sztorira, ugyanis nem véletlenül ez a második RW. Miután vasárnap hajnalban látható volt, hogy WTD veszni fog, gyorsan keresni kellett valakit aki tud indítani a lengyelek előtt egy felkelést méghozzá a frissiben elfoglalt dunántúli régióban. Szerencsére ők a csata vége előtt nem indítottak máshol felkelést, így ez is a kezünkre játszott, hozzánk került az "RW-kezdeményezés".
Sajnos az elnökünk ekkor nem volt fent és ezért volt szükség kiutalni a kincstárból ciru részére 20goldot, hogy el tudja indítani a felkelést. Az első elbukott, de már a második fut amit Palacsinta vállalt, hogy indít, de mire a második javaslatom is elfogadták, addigra dupi jött és indított, így Palacsinta visszautalta a 20 goldot. Természetesen köszönöm nekik, hogy itt voltak amikor kellett valaki és vállalták az F5 párbajt is. Ezt csupán azért írtam le, hogy kerek legyen a történet ezen része is mindenki számára. Illetve szeretném megköszönni a kongresszus gyors reagálását és együttműködését ezen nehéz időkben is!
Ha már kongresszus, szeretném megköszönni a kongresszusi medálért járó 5 arany kincstárba utalását annak a 15 kongának aki ezt megtette, név szerint: kispisti007, petrezselyem, leli66, rockwell88, chembio, Ynkvizitor, grof, Cimbalar, kaposwar97, blbogus, Palacsinta, schonmark90, DeathFury, Sigismund, Zolix777 és AThompson. Továbbá szeretném kérni a pénzt még be nem adó fennmaradó 4 kongatagot , hogy legyen oly kedves kövesse képviselőtársai példáját, köszönöm előre is! Nyilván nem kötelező, de a gesztust értékelnénk.
Azóta mint arról többen hallhattatok - főleg cseten - több ALPHA ország nem csak sebzésével hanem egyéb anyagi juttatásokkal is támogatott minket. Természetesen jelen cikkemben nem írok összegeket (de erről is lehet informálódni ITT ), de a litvánok, oroszok, bolgárok, olaszok és portugálok is jelentős összegekkel támogattak minket, illetve egyéb javakkal (étel, stb.). Mint azt elnökünk dupi is shoutolta, az alpha-támogatás felhasználásáról kellene összeülni megdumálni a dolgokat, ide főleg az MU-leadereket várjuk el, de bárki mást is. Hivatalos csatorna külön erre nem lesz, de a szokásos esti csúcsidőben (és azon kívül is persze) szívesen látunk bárkit a véleményével együtt fent a hivatalos magyar esim csatornán (linkért KLIKK IDE ).
Egy szó mint száz, jelenleg a lengyeleket igyekszünk kifüstölni, remélem továbbra is számíthatok (számíthatunk) az eddig is fantasztikus teljesítményt nyújtó lakosságra és katonai egységeinkre! Ami kimaradt, az most lemaradt.
Bajtársi üdvözlettel,
Petrezselyem, az egy és igaz ^^
In E-Sim we have a huge, living world, which is a mirror copy of the Earth.
Well, maybe not completely mirrored, because the balance of power in this virtual world looks a bit
different than in real life. In E-Sim, USA does not have to be a world superpower, It can be
efficiently
managed as a much smaller country that has entrepreneurial citizens that support it's foundation.
Everything depends on the players themselves and how they decide to shape the political map of the
game.
Work for the good of your country and
see it rise to an empire.
Activities in this game are divided into several modules.
First is the economy as a citizen in a country of your choice you must work to earn money, which you
will get to spend for example, on food or purchase of weapons which are critical for your progress
as a fighter.
You will work in either private companies which are owned by players or government companies which
are owned by the state.
After progressing in the game you will finally get the opportunity to set up your
own business and hire other players. If it prospers, we can even change it into a joint-stock
company and enter the stock market and get even more money in this way.
In E-Sim, international wars are nothing out of the ordinary.
"E-Sim is one of the most unique browser games out there"
Become an influential politician.
The second module is a politics. Just like in real life politics
in E-Sim are an extremely powerful tool that can be used for your own purposes.
From time to time there are elections in the game in which you will not only vote, but also have the ability
to run for the head of the party you're in.
You can also apply for congress, where once elected you will be given the right to vote on laws
proposed by your fellow congress members or your president and propose laws yourself.
Voting on laws is important for your country as it can shape the lives of those around you.
You can also try to become the head of a given party, and even take part in presidential
elections and decide on the shape of the foreign policy of a given state
(for example, who to declare war on).
Career in politics is obviously not easy and in order to succeed in it, you have to have
a good plan and compete for the votes of voters.
You can go bankrupt or become a rich man while playing the stock market.
The international war.
The last and probably the most important module is military.
In E-Sim, countries are constantly fighting each other for control
over territories which in return grant them access to more valuable raw materials.
For this purpose, they form alliances, they fight international wars, but they also have
to deal with, for example, uprisings in conquered countries or civil wars, which may explode on
their territory.
You can also take part in these clashes, although you are also given the opportunity to lead a life
as a pacifist
who focuses on other activities in the game (for example, running a successful newspaper or selling
products).
At the auction you can sell or buy your dream inventory.
E-Sim is a unique browser game.
It's creators ensured realistic representation of the mechanisms present
in the real world and gave all power to the players who shape the image of the virtual Earth
according to their own.
So come and join them and help your country achieve its full potential.
Invest, produce and sell - be an entrepreneur in E-Sim.
Take part in numerous events for the E-Sim community.